✟ Dr. Bencze Izabella

a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának tagja

Jogász. Nagyvállalatoknál főosztályvezető jogtanácsos, majd a rendszerváltozás után különböző minisztériumokban osztályvezető, főosztályvezető, kodifikátor, öt évig -1998-2003- az ország legnagyobb állami vagyont kezelő szervezetének, a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak a vezérigazgató-helyettese. Ebben az időszakban több állami nagyvállalat igazgatósági, illetve felügyelő-bizottsági tagja. A szovjet csapatkivonások gazdasági háttértárgyalásainak vezető jogásza. 2010 óta a magyar közszolgálati médiumok tulajdonosi testületének, a Közszolgálati Közalapítványnak a Parlament által választott kurátora.

Számos, a nemzeti vagyonnal kapcsolatos szakkönyv, tanulmány szerzője. 2007 és 2010 között  számtalan publikációja, televízió-rádió felvétele, saját televízió-műsora foglalkozott a magyar nemzeti vagyon védelmével, a magyar privatizáció visszaéléseivel. Munkásságáról „Haza(ki)árulás” címmel könyv is megjelent. Több nagyformátumú dokumentumfilm szereplője, melyek közül legismertebb a „Háború a nemzet ellen” című, Jelenczki István által készített dokumentumfilm. „Magyarország kifosztása” című előadása igen népszerű a világhálón.

Alapító tagja a nemzeti értékeket képviselő Civil Összefogás Fórumnak. Kurátorrá történő megválasztását követően napjainkban csak korlátozott mértékben publikál, és ad elő, vagy szerepel médiumokban, de több alkalommal résztvevője volt pl. a magyar rendszerváltozás kérdéseit feldolgozó, Rákay Philip által készített televízió sorozatnak, a Szabadság tér ’89-nek, és adott alkalmakkor publikál a kormány-közeli Magyar Idők című napilapban. Témái ma már nem csupán a nemzeti vagyonnal foglalkoznak, hanem a rendszerváltás kérdéseivel, a migráció, valamint a multikulturalizmus veszélyeivel, és a „magyarnak maradni” nyomasztó, de gyönyörűséges feladataival is.
 

dr. Bencze Izabella kuratóriumi tagsága 2021. február 26-án megszűnt (2010. évi CLXXXV. tv.  88.§ (7) alapján).